Adott egy lány, Aislinn, aki egész életében látta a tündéreket. Látja milyenek, milyen szörnyűségeket tesznek, és megtanulta, hogyan védekezzen és rejtőzzön el előlük. És adott hozzá egy tündérfiú, maga a Nyárkirály, akit az anyja, a Télkirálynő elátkozott: elvette az ereje nagy részét, hogy ő uralja az egész birodalmat. A fiú – Keenan – csak úgy tudja megtörni az átkot, ha megtalálja az ő Nyárkirálynőjét. Akkor visszakapja erejét és megmenti a népét. Igen, elsőre ilyen egyszerűnek tűnik: a lány és a fiú egymásra találnak, boldogan táncikálnak Nyárföldén, és minden heppi.

Azonban vannak játékszabályok: ha egyszer valakit Keenan kiválaszt, az elkerülhetetlenül tündérré válik, vagy így, vagy úgy, amíg a fiú meg nem találja a Kiválasztottat. Sajnálatos módon ez kilencszáz év óta még nem következett be, a Nyárkirály csak halmozza a maga körül legyeskedő Nyárleányokat, vagy néha-néha, ha egy szerelme elég elszánt és bátor, hogy kiállja a próbát, cseréli a fagyos Télleányokat.

Mint azt már mindenki sejti, Keenan megkörnyékezi Aislinnt, aki tudja róla micsoda is valójában, ezért tart tőle. Ám a fiú nem tudja, hogy a lány látja a tündéreket, így váratlanul éri, hogy egy halandó lány milyen hideg vele szemben, ezért mindent bevet a szent cél érdekében: meghódítani a lehetséges Nyárkirálynőt.

Egy prológussal kezdődik a történet, ami elmeséli egy oldalon, hogy hogyan vált Keenan előző szerelme, Donia Télleánnyá, és hogy mi is a szerepe a történetben.

Ezt a visszatekintést követően már megszokott módon indul a sztori: mindenkinek van egy saját élete, amit már azelőtt is élt, hogy elkezdődött volna a regény. Nem tűnik úgy, mintha a szereplők csak a történet miatt élnének, ezért is olyan hihetőek. Példának okáért, Aislinn sem annyira szingli, mint ahogy az eddig általam leírták alapján gondolnánk: fülig bele van habarodva Seth-be, aki nem mellesleg egy vonatban, egy acélépítményben lakik, amitől irtóznak a tündérek, és ez ugye nem épp hátrány egy – eddig csak baráti – kapcsolatban, ahol az egyik fél látja ezeket a lényeket. Keenan-nál sem rózsás a helyzet. Fél évszázada látja, ahogy régi szerelme egy karnyújtásnyira van tőle, mégis elérhetetlen, meg amúgy is, torkig van már vele, hogy csak árnyéka önmagának, hogy ezt az ostoba és kegyetlen játékot játsza a kedves anyukájával már kilencszáz éve.

Mindenkinek megvan a maga baja. Melissa Marr semmi mást nem tesz, mint összeengedi ezt a két szálat, és ahogy találkoznak, mindenki tudja, hogy csak egy valaki győzhet. Mert hogyan lehet elkerülni az elkerülhetetlent, leküzdeni a lehetetlent? Egyáltalán, mi a fontosabb: a hatalom vagy a szerelem, az én életem vagy az övé, az emberlét vagy milliók élete? Ez a helyzet már a történet harmadánál kiéleződött, amikor Beira, a Télkirálynő megjelent, és csalni akart a játékban. Megszeretjük a szereplőket, és már mi magunk sem tudjuk, hogy döntenénk.

Ez csak fokozódik, fokozódik, és most nem lövöm le a poént, hogy mi történik, de tényleg szép vége lesz. Nagyon meg voltam elégedve vele. Hogy miért is? Mert a szereplők igazi emberek (jó, meg tündérek) voltak. Érzésekkel, vágyakkal, és ezek mind élénken éltek bennük már a történet kezdete előtt. A legtöbb könyvben a szereplők kifejezetten rugalmasak, gyorsan el tudják fogadni, hogy búcsút kell mondani a régi életüknek. Hát itt nem! Számomra ettől lett olyan megfogható, hogy nem a történet diktálta a tempót, hogy hogyan változzanak percről percre, ahogy a helyzet megkívánja. Nem, itt a szereplők veszik kezükbe az irányítást, bár hajlandóak kompromisszumokra, döntéseikre erősen kihat a múltjuk, és a múltjukból a jelenbe hozott értékeik, amiket meg akarnak óvni.

Összességében nagyon tetszett a könyv, mert a végére rájöttem, hogy a szereplők helyében én is így döntenék.

A borító nagyon szép, teljesen kifejezi a történet lényegét. Ami még érdekes, hogy minden fejezet elején van egy idézet a tündérekről, és az idézet mindig illik a fejezethez.

Cselekmény: 8/10 (egy-két fordulat kiszámítható volt)

Szereplők: 10/10

Történetvezetés: 10/10 (nagyon szép volt a „keretes szerkezete”)

Fogalmazás: 8/10 (néha ügyetlen volt)

Vagyis összesen: 36/40

Ami a legjobban tetszett benne: Donia karaktere és a kapcsolata Keenan-nal, és a vidámparkos jelenet, szinte láttam magam előtt a táncoló tömeget, mint egy boldog Disney-mesében.

Ami nem tetszett benne: teljesen felesleges volt a fiú, akivel a legelején Aislinn biliárdozott. Nem szerepelt benne utána se, csak említés volt rá.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés